Közérdek

Többen még a bicikli súlyadó ötletétől sem riadtak vissza, érvelve azzal, hogy a drótszamarasok is használják a közutakat, hát vegyék ki részüket ők is a közterhekből, amelyekből az útfelújításokat finanszírozzák. Mit gondolnak, egy kerékpárral közlekedő tisztességesen dolgozó állampolgár nem fizet adót? Csak azért mert nem benzinre szórja ki a havi fizetésének jelentős részét? Szerencsére számos bicajbarát fórumozó is hozzászólt a mindenféle rációt nélkülöző érvekhez. Elgondolkodtató az emberi önzés ilyen foka, ahol a két közlekedési eszközt képviselő városlakók képtelenek egymást elviselve, és tolerálva közlekedni.

A Critical Mass célja többek közt, hogy a városvezetés és az autósok megértsék, hogy részben a környezettudatos gondolkodás, részben a mozgási lehetőség miatt egyre többen választják a kerékpárt, s ezért célszerű lenne ennek megfelelően kialakítani a közlekedési lehetőségeket. Az autósok nehezményezik a bicajosok jelenlétét, pedig el kellene gondolkodniuk azon, hogy a város és légköre meddig bírja még el az irdatlan gépjármű áradatot. Ráadásul a legtöbb autóban általában egy ember utazik.

A magyar ember tudatába negyven éven keresztül plántálták a közösségi tudatot, mert itt minden a népé volt, minden köztulajdont képezett. A rendszerváltozás után egyszerre csak mindenkiből elementáris erővel tört fel az individuum a reánkszakadó globalizmusnak köszönhetően, rögtön kellett minden, hogy a nem létező státuszt szimbolizálni lehessen. Egyeseket a céges autók ejtenek rabul, míg mások csak ábrándoznak a korlátlan benzinfogysztás lehetőségéről. Nem baj, ha rögtön nem telik autóra, majd megvesszük hitelből, csak legyen nekünk is, mert a szomszédnak is van, nem maradhatunk le mögöttük, gondolják sokan. Vidéken, ahol sokszoros a munkanélküliség, és közismerten a fizetések is alacsonyabbak, már szinte ciki bicajjal közlekedni. Ha nincs autód, akkor lenéznek a szomszédok, a falubeliek…- mesélte egy vidékiről származó ismerős. Persze sokszor nem megoldható a közlekedés autó nélkül, de a városban élők többsége pusztán kényelmi szempontok miatt választja a négykerekűt. Aztán csodálkozik, ha a gyermeke asztmás, vagy egyéb légúti megbetegedést észlelnek nála. Többek közt azért, mert a sok autó kipuffogja előle a tiszta levegőt. Ki lehet ugyan költözni az agglomerációba, de a munkahely és az iskolák a városokban vannak.

A tömegközlekedés lassú, koszos, sok a hajléktalan rajta és egyre drágább – ez mind igaz, és éppen ezért jelenthet megoldást a kerékpáros életmód. Egyre több idős ember kap föl bukósisakot, és teker önfeledten a Duna parton. A fiatalok körében pedig már életforma. Ruházat, táskák és egyéb kiegészítők teszik egyre vonzóbbá és divatosabbá a bringás életmódot. És még valami. A közösségi tudat. Mert végső soron mindenki tartozni szeretne valahova, még akkor is, ha a néhány év kapitalizmus előtérbe nyomta az egyéni érdeket. A kérdés most már csak abban rejlik, vajon képesek vagyunk felülemelkedni az egyéni érdeken, s megtanulunk-e minimálisan közösségben gondolkodni. Olyan közösségben, amely legalább nem káros az egészségre.