Belépés
Navigáció
Magazin témák
A pápa a római zsinagógába látogat
A pápa a római zsinagógába látogat
Benedek pápa látogatásának célja, hogy szorosabbá tegye a katolicizmus és a judaizmus közötti időnként törékeny kapcsolatot.
A dolog szépséghibája mindazonáltal, hogy komoly vitákat váltott ki a pápa ötlete, miszerint szentté avatná a második világháború idején hivatalban lévő elődjét.
Egyes zsidó csoportok azt tervezik, hogy bojkottálják az eseményt, mivel szerintük XII. Piusz pápa nem tett eleget azért, hogy megállítsa a holokausztot.
A római zsinagóga a világ legrégebbi zsidó közösségének szellemi otthona Izraelen kívül. Az esemény újabb megbékélési gesztus a két vallás között – annak ellenére, hogy a légkört jelenleg nem éppen a bizalom jellemzi.
Ennek oka, hogy XVI. Benedek pápa mindenáron meg akarja valósítani tervét, hogy szentté avassa XII. Piuszt, aki a második világháború idején szolgált elődjeként.
Számos zsidó ezt sértőnek érzi, mivel szerintük Piusz nem szólalt fel elég hangosan a holokauszt ellen.
A Vatikán szerint dokumentumok igazolják, hogy Piusz számos zsidónak segített, Benedek látogatását azonban így is sok zsidó vezető bojkottálja, mivel úgy vélik, hogy a katolikus egyház helytelenül és érzéketlenül cselekszik.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges