Belépés
Navigáció
Magazin témák
Nézettségi rekordot döntött a Super Bowl
Nézettségi rekordot döntött a Super Bowl
A Nielsen Media felmérése szerint a vasárnap rendezett mérkőzést 106,5 millió ember nézte, ez pedig több, mint a 105,97 millió nézővel addig a rekordot tartó M*A*S*H című orvosi sorozat 1983-as záróepizódja.
A korábbi Super Bowl-rekordot a Pittsburgh és az Arizona tavalyi meccse tartotta 98,7 millió nézővel.
A három évvel ezelőtti győztes – és ezért esélyesebbnek tartott – Colts, illetve a most először az NFL bajnoki címéért játszó Saints mérkőzése iránt már előzetesen is hatalmas érdeklődés mutatkozott.
A Saints feltámadásában sokan New Orleansnek a Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása utáni feltámadásának analógiáját látták, ez az izgalmas háttértörténet pedig tovább növelte a nézettséget.
Az első nézettségi adatok hallatán a M*A*S*H egykori sztárja, Alan Alda is gratulált.
„Ha a M*A*S*H-nél is többen nézték a meccset, az nagyrészt nyilván annak volt köszönhető, hogy az egész ország a New Orleans győzelméért szorított” – mondta. „Én is azt tettem, és nem is örülhetnék jobban a sikerüknek. Imádom azt a várost.”
Valójában mindazonáltal nehéz megmondani, melyik műsort nézték többen, mivel ilyen nagy számok esetében már jelentős a hibaszázalék.
A vasárnapi Super Bowlt mindenesetre több mint kétszer annyian nézték, mint Barack Obama elnök tavalyi országértékelő beszédét, amely 48 millió embert ültetett a tévé elé.
Összehasonlításképpen az USA jelenlegi legnézettebb sorozatának, az American Idol-nak a legutóbbi epizódját 26,8 milliónyian látták.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges