Belépés
Navigáció
Magazin témák
internet
Kevesebbet blogolnak az amerikai tinédzserek
Az USA-ban a 12 és 17 év közötti blogoló tizenévesek aránya már csak 14 százalék, ami a fele a 2006-os adatnak, számol be róla a Pew Internet and American Life Project felmérése.
Az általuk publikált tanulmányból az is kiderül, hogy inkább a társasági oldalak rövid bejegyzéseit, illetve a mobiltelefonos internetezést választják helyette.
Bonót kritizálják netes ötleteiért
A New York Timesnak írt cikkében Bono azt állította, hogy az internetszolgáltatók amolyan fordított Robin Hoodok, akik a zeneipar elvesztett profitjából húznak hasznot.
A rockzenész azt is megemlítette, hogy Kína erőfeszítései bizonyítják, hogy lehetséges a netes tartalmak nyomon követése.
Ultraortodox rabbik az internet ellen
Azok, aki belépnek az internet világába, „soha nem térnek vissza”, figyelmeztettek a rabbik mindenkit egy levélben, amelyet három ultraortodox újság is közölt. „Számos zsidó máris beleesett ebbe a csapdába” – fogalmaztak.
Nyelvi átalakulás előtt a net
A társaságnál elmondták, hogy most véglegesítik a terveket, melyek szerint a webcímek ezentúl nem csak latin betűkkel lesznek megadhatók.
A javaslat – melyet eredetileg még 2008-ban hagytak jóvá – lehetővé tenné, hogy a domainnevek ázsiai, arab vagy egyéb karaktereket is felhasználhassanak.
Berners-Lee bocsánatot kér a perjelért
Sir Tim Berners-Lee, a világháló megalkotója bevallotta, hogy a // az internetes címekben valójában teljesen felesleges.
A Timesnak adott nyilatkozatában azt mondta, könnyedén megtervezhette volna az URL-eket úgy is, hogy nincsenek bennük a perjelek.
„Tulajdonképpen annyi az egész, hogy akkoriban még jó ötletnek tűnt odatenni ezeket” – magyarázta.
A galamb gyorsabb, mint a szélessáv
Egy durbani számítástechnikai cég versenyt hirdetett egy 4 gigabájtos pendrájvval felszerelt 11 hónapos galamb, illetve az ország legnagyobb internetszolgáltatójának, a Telkomnak az ADSL szolgáltatása között.
Winston, a galamb két óra alatt vitte el az adatokat 100 kilométeres távolságra – ugyanennyi idő alatt, az ADSL csak az adatok 4 százalékát továbbította.
Tankönyvek helyett internet Kaliforniában
Schwarzenegger szerint több százmillió dollárt spórolhatnának évente az állam kiadásaiból ezzel a módszerrel. A kormányzó ráadásul úgy véli, hogy ezáltal a diákok jobban lépést tarthatnak az új ismeretekkel.
Házi feladat onlájn
A faismesdevoirs.com-on a gyerekeknek öt eurót kell fizetniük egy egyszerű matekpélda megoldásáért, míg egy teljes tanév végi előadás összeállítása diákkal és jegyzetekkel együtt 80 euróba kerül.
A német huszonévesek az internetet választják
A Bitkom nevű német szélessávú szolgáltató által készített felmérésből kiderült, hogy a 19 és 29 év közötti válaszadók 84 százaléka azt mondta, inkább lenne el jelenlegi partnere vagy az autója nélkül, minthogy lemondjon az internetes kapcsolatáról.
Az internet jót tesz az agynak
A kutatók szerint a net segítségével ellen lehet állni azoknak a fiziológiai folyamatoknak, amelyek az agy lassulását eredményezheti.
A Metallica nem bánja, hogy kiszivárgott az új album
A Live 105 nevű San Franciscó-i rádióállomásnak nyilatkozva Lars Ulrich azt mondta: „Ha az album ma vagy holnap az egész világon elérhetővé válik, elégedettek leszünk”.
„2008 van, és az ilyesmi ma része a világnak” – tette hozzá a zenész.
Önzőbbek lettek a netezők
Az internetezési szokásokat vizsgáló éves jelentés, amelyet a használhatósággal foglalkozó szakember, Jakob Nielsen készített, azt mutatja, hogy az emberek újabban lényegesen kevésbé türelmesek, ha felmennek a világhálóra.
Onlájn randik = remény és frusztráció
Susan Frohlick, a kanadai Winnipegben található Manitoba Egyetem antropológiaprofesszora azt mondja, az általa megkérdezett nők erősebbnek érezték magukat az onlájn randevúk nyújtotta tapasztalatok után. Mindazonáltal az interneten is elvárják, hogy a férfi tegye meg az első lépést.
2010-re internetgondok
A Nemertes Kutatóintézet szerint az internetszolgáltatóknak 42 és 55 milliárd dollár körüli összeget - azaz a jelenleg tervezettnél 60-70%-kal többet - kellene befektetniük, hogy elhárítsák a digitális világban előforduló fennakadások veszélyét. „A következő Google, YouTube vagy Amazon talán sosem emelkedhet fel”, ha a helyzet nem javul, mondta a Nemertes.
Beolvasztjuk hamarosan!
Enyhe nerdizmusba hajló közleménnyel szakítjuk meg adásunkat. Mi köze lehet egy hírportálnak Pozsonyi Bucó Ádámhoz, a magyar nemzeti avantgard önjelölt géniuszához? Most a dolgok mélyére pillanthatunk.
A Szovjetunió él és virul a neten
Az ICANN, az USA-ban székelő és a világháló struktúráját felügyelő testület szerint a név elavult, ezért törölni kéne, több ezer internetező azonban továbbra is használja a kiterjesztést – részben „muzeális” értéke miatt –, és hajlandóak harcba szállni a megőrzéséért.
Svéd nagymama szupergyors internete
A 75 éves Sigbritt Lothberg új jövevény az internet világában, mégis szédítő sebességgel böngészik. A száloptika biztosította másodpercenkénti 40 gigabites sebesség a svédországi Karlstad városában minden valószínűség szerint a leggyorsabb magánembernél lévő internetkapcsolat a világon.
Adalékanyagok az interneten
Magyarország - Az interneten megjelent információk forrása a magyar törvények, valamint a különböző kutatóintézetek felmérései és a hivatalos Európai uniós jelentések és állásfoglalások.
Személyre szabott netes támadás
Világháló - A fő cél az információszerzés volt.
Mi a rosseb az a webkettő?
Olyan változás ez, mint a Guttenberg-féle könyvek után feltűnő számítógépes, szerkeszthető szövegállományok. Ezért a webkettes honlap testreszabható, és a felhasználó nem csak látogató, hanem ténylegesen felhasználó.
Internetes cenzúra a világban
A szakértők által négy egyetem (Oxford, Harvard, Cambridge, Toronto) részvételével készített felmérés megállapította, hogy az Ázsiában, a Közel-Keleten és Észak-Afrikában élő emberektől gyakran megtagadják a hozzáférést a politikai, szexuális jellegű, kulturális vagy vallással kapcsolatos tartalmakhoz.
Minden tizedik britet átverték már a neten
Egy új felmérés megállapításai szerint tavaly az Egyesült Királyságban 3,5 millióan estek internetes csalás áldozatául.
A kormány által támogatott Get Safe Online elnevezésű kampány felelősei szerint ezek az emberek átlagban 875 fontot vesztettek el a szélhámosok tevékenysége miatt.
A tizenévesek és az e-pornográfia
A tíz és tizenhét év közötti amerikaiak közel fele mondja azt, hogy találkozott már pornográfiával, miközben az internetet bújta, áll egy hétfőn közzétett tanulmányban. Kétharmaduk azt állítja, nem szándékosan került az útjába.
Hamarosan Kínában lógnak majd legtöbben a neten
Két éven belül Kína valószínűleg meg fogja előzni az Egyesült Államokat az internethasználók számát illetően – a kormány által most nyilvánosságra hozott adatok szerint egy év alatt 137 millióra nőtt a rendszeresen netezők száma a távol-keleti országban.
A Kínai Internet Információs Hálózat statisztikái szerint az ország 1,3 milliárd lakosának immáron több mint tíz százaléka használja a világhálót, ami 23,4%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest. „Meggyőződésünk, hogy nem kerül két évnél többe, és Kína megelőzi a USA-t” – idézte a China Daily napilap Wang Enhai kormánytisztviselőt.