Versek

Olyan után vágyakozol, mi nem lehet tied
Vágyálmok közt vakon éled le életed.

Hiába nyújtózkodsz, el nem érheted
A lényeges dolgokat észre sem veszed.

Az igaz barátod, segítőd sajnos nem látod
Egyre magasabb fallal veszed körül világod.

Napjaid minden percét ennek szenteled
Emiatt már senki sem lehet veled.

Éjjel holdsugarak, nappal felhők között jársz

A hajnali, bágyadt napfény benyúlik az ablakon
Kedvesen cirógatja arcom, míg szememet kinyitom
Kinyitom szemem, s látom, új napra ébredtem
Ezért mosolyog a halovány napfény énvelem.

Az ablakon kinézve látom, ébredezik minden fa
Lágyan kelti fel őket a hajnali rigó dala
Újszülött harmatcsepp csüng az összes fűszálon
Én tudom, hogy így van ez az egész világon.

SZAKADJON ESŐ! - mint a könnyeim
Szülessen új patak arcom gödrein
Tomboljon, zúzzon, mit ezer vad vihar
Mi fák lelkébe fájó sebet sokszor bemar.

MOSSON EL MINDENT! -mi fájdalmas és bús
Süssön ki Napfény! -hol sötét és borús
Felejts el mindent, hagyd, hogy a patak
Könnyeivel mind lefolyhassanak.

TÁRULJ! Nyílj meg előttem tiszta égboltív!

Egy suhintásod egy megértő szavad elég volt,
s tudtam el hagysz el soha!
Tudtam, hogy bennem van a hiba.
Rámnéztél, s miközben szemed rámcsilagott,
mondanod sem kelett, tudtam, hogy fontos vagyok!

Egy érintésed egy ki nem mondott szavad
elég volt, s tudtam nem hagynál el soha!
Meletted nem fáztam az éjszakában sem,
neked nyitottam szívem, nyitva-tárva!

Egy elhagyatott hegyen ültem,
a világ végét vártam éppen
mikor arra kószált az Isten,
s gyanakodva tudakolta tőlem:
– Mondd csak fiam, az erdő szélen
mit keresel és mit eszel olyan jóízűen?
– Tisztelettel, jó uram, keserű ez az étel –
mondtam enyhe gúnnyal, éllel.
– Ha keserű, ajkaidhoz miért veszed
s oly nagy kedvvel miért nyeled?

Homlokodra gyűrt tegnapok árnya
Mint fekete holló letörött szárnya
Csapzottan verdes maréknyi gond-tincs
S elég egy mosoly bánatköd volt nincs

Hozzád férkőzik nyugtalan jelen
Láthatod te is minden egy helyen
Álom-valóság fátyola alól
Lelked zenéje megszólal dalol

Mi lesz a jövő hiába kérded
Időben térben élj ahogy érzed

Adott egy papír, színe, mint a hó
s egy diáklány, kezében ecset, futkosó.
Mit rajzol rá most elmélázva éppen,
haját tekergetve egy tölgyfa tövében?

Téli álmot alvó csillaghálós teret
fagypont alatt is perzselő életet.
Tulipánból nyíló friss tavaszi zsongást
mandula illatú kora esti sétát.
Követ, sokat, napfényben csillogót

Szemeimet a hegyekre emelem,
miközben megtörve keresem,
zokogva kutatom, amit elhagytam az út során
az ifjúságom, az álmaim hajnalán.

Hiszem, hogy egyszer meglelem,
amit homályba burkol az értelem
és ha így lesz, majd szívszakadva hirdetem,
zászlókra írom s azokat lengetem.

De ha mégsem... gyönyörű szép lepkék szállnak
elhagyatott, dúvad dúlta sírom fölé

Epigramma

Ha barátom vagy, íme egy jó tanács
Soha ne nézz bele
a drogtól, alkoholtól
véreres szemembe
Mert iszonyatos mélység
bámul vissza rád.

valahol belül, ott legeslegbelül
nemtudom mi, de az nagyon!
kavarog, zsibbad, szúr, lebeg
pontosan mi is? hagyom...
fura: és töktermészetes egyszerre, így
színes és átlátszó
fekete és fehér
halvány és tömény
ilyense és olyanis
így... ez egy ilyen dolog...

Tett
Vett
Ment
Szent
és vissza sem nézett

Vágtató képek a csupasz falakon.
Repedés a jég szívében.
Most kérdezd meg, ha tudni akarod:
miért éppen ezek?

Álmatlanság

Forgolódok az
ágyamban,nem
tudok elaludni.
Fejemben millió
dolog kavarog,ami
nem hagy nyugodni!

Bárhogy is próbálom,
nem jön álom a
szememre!Egyre csak
forgolódok,s majd
megőrít a gondolatok
népes serege!

Mit tegyek,hogy
sikerüljön a kusza
érzelmeket sorba tenni?
Hogyan is tudnék
végre álomországba kerülni?

Hagyjato k békén, ó

A zene

Nehezen tudom szavakba
önteni gondolataimat a
zenével kapcsolatban!
Egy ilyen csodás dolgot
nem igazán lehet kifejezni
egyszerű, hétköznapi szavakban!

A zene nem más,
mint a lélek csodás rezdülése!
A zenészek lélekhúrjainak
fant asztikus zendülése!

Magáva l ragad, és messzire repít
az érzelmek áradata hatalmába kerít!

Színpompás álom

Este van, este van,
lehunyom két szemem!
Álmodozom arról, hogy
ő boldoggá tegyen!

Remélem szeretni fog,s
hamarosan boldog leszek!
Ennyi csodás gondolatra
gyönyörű álmok telepednek!

Színes,csodás képek jönnek!
Sok kis angyalka vesz körül!
Szívem szép boldogságának
minde n kicsi angyal örül!

Nevetve szárnyalnak,

Látás, hallás, szaglás,
mind csodás, mégis
egyesek számára jelentéktelen,
hétk öznapi dolgok!
Sajnos van, aki nem
tudja megbecsülni
ezt a sok csodát,
amit az élettől kapott!

Pedig nagyon sok ember
nem kapott ebből a csodából,
s egész életében elszigetelten él
eme gyönyörűséges világtól!

Borzalm as lehet, ha valaki
nem láthatja a világ szépségeit,

Mosolygó szörnyek a sötétből
Rágcsák az éjszakában
Csorgó szenvedély a mélyből
Kakukkfészek az üres mában

Ha ketten nincsenek együtt
pedig lehetnének együtt
arra kilenc magyarázat létezik
pontosan háromszor három

I.

vagy az egyik nem akar

vagy a másik nem akar

vagy egyikük sem akar együtt lenni

Lennél-e csend az éjben,
vírus a vérben, fa az erdőben, mi kivágásra vár,
nem szép, nem zöld, nem sudár?
Lennél-e a lányok illata,
a bolond igaza, s a rothadó halottak vigasza?
Mennyit bírnál? Mennél-e, ha lentről szólnak,
ha hívnának magukhoz a holtak?
Lennél-e kéz, mi gránátot hajigál,
út a tankok alatt,
rongyos vándor, ki a jövőbe rettenve halad?

Imádom a vihart
Mikor tombol a Szél
De mi van, ha az ember már nem remél?

A felhők gyűlnek
Fejem felett
S kérdem, a Szerelem hova lett?

Lehull egy esőcsepp
S nézem én
Hogyan fagy meg az, Szívem jegén...

Rám jellemző makacssággal
Ütöm a falat fakanállal,
Döntögetek agyba-főbe,
Kirohanok a mezőre.
Margarétát tulipánnal,
Csokor rózsát zöld mohával,
Szedek pipacsot, de kétlem,
Hogy ezt ép ésszel túlélem.

Beriasztóztam a lelkem,
Bárki bejön, visít.
Egyedül akarok lenni!
Csak egy nagyon kicsit.

Egy ideje nem jön senki. Unatkozom.

Mit nézel messze kék távol?
Mi az, mit szíveddel vágyol?
Mi bűvöl el, mi bájol?
Ott egy tócsa. Nem lépsz bele, ha vigyázol.

Néha menekülök,
Aztán hátranézek.
Néha menek, néha ülök,
Végül lassan elszédülök.

Elfogytak a könnyek, nevetek újra,
Kedélyes mosoly ült ki arcomra,
Nem kínoz semmi, nem emészt bánat,
Robot lettem asszem, ezer bocsánat.

Eljött ismét, újra Tavasz köszönt reám,
Éledeznek a piciny virágok s a hatalmas fák,
Kileselkedik a Medve is barlangjából, de lám
Hó födé még mindent, fagyban áll a világ.

Régmúlt Tele nem enged, nem tűnik,
Sétálok lassan, de az idő csak elfut mellettem,
Kora még ide a Tavasz, itt semmi se változik,
Hó födé még mindent, fagyban áll a világ.

Sétálok kint a szabadban,
Énekelgetek egymagamban.
Hallgatom a természet lágy zaját,
S járom kint az esőtáncát.

Érzem az esőcseppek illatát,
Hallom a fák halk dalát.
Nézem, ahogy elszáll egy madár,
Csak el ne álljon az eső ma már.

Őrült éjszakák, vad nappalok
Éjjel üvöltök, a napon zokogok
Már állandó társam a magány
S agyamban egy hang motyog:
„Körötted minden silány.”

Szívem lüktet, ereim cibálja
Ez egy bús test melódiája
Üteme lassú, elhaló
S agyamban egy hang áriája:
„Ez a világ nem neked való!”

Én mondom őrült, ő mondja lehet

Szerelem... csalódás... Halál...
Az Életben egyszer mind megtalál...

Zsákba varrva megveregették a vállamat.
Azt hittem jutalmaznak,
de rájöttem, hogy bántanak.