Most itt vagyElmélkedés

Elmélkedés

Közérdek

Már kora reggel tolongtak az emberek a világhálón, hogy hallassák hangjukat a tegnapi bringás rendezvényről. Meglepő, hogy főként az autósok vették ki legnagyobb részüket a bejegyzésekből, ráadásul nem is csak az előző esti eseményeket felemlítve, hanem inkább az általános bringás jelenlétet kifogásolták a fővárosi utakon.

Többen még a bicikli súlyadó ötletétől sem riadtak vissza, érvelve azzal, hogy a drótszamarasok is használják a közutakat, hát vegyék ki részüket ők is a közterhekből, amelyekből az útfelújításokat finanszírozzák. Mit gondolnak, egy kerékpárral közlekedő tisztességesen dolgozó állampolgár nem fizet adót? Csak azért mert nem benzinre szórja ki a havi fizetésének jelentős részét?

A művészet hatalma

20071117-muveszet.jpg

A művészet, ha nem is mindig tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, benne van minden napunkban. Ha észrevesszük...

A művészet, ha nem is mindig tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, benne van minden napunkban. Ha észrevesszük - miként az apró örömöket -, pozitív része lehet életünknek.

Ebben a korban, ahol a minket körülvevő világ a „hatalom művészetéről szól”, nehéz megvalósítani a „művészet hatalmát”.

A születések 40 százalékát nem regisztrálják

20071029-szules.jpg

A világon évente született 128 millió csecsemő negyven százalékát nem regisztrálják hivatalosan, és a halálesetek kétharmadát sem jelentik be, közölte hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO).

Az ENSZ égisze alatt működő szervezet szerint a fejlődő országok hiányos születési és halálozási statisztikái „azt jelentik, hogy nem lehet tudni, hányan születnek és hányan halnak meg, így nem tudják figyelemmel kísérni, mennyi ideig él valaki, illetve, hogy miért hal meg”.

Post-nuclear mozgólépcső

20071028-mozgolepcso.jpg

Ízig-vérig pesti srác vagyok. Bár szüleimnek mindig is volt autójuk, környezettudatos urbánusként a városon belül tömegközlekedéssel mozogtunk. Emiatt egyáltalán nem emlékszem az első metrós/mozgólépcsős élményemre.

Ám roppantul szórakoztat a vidéken tisztességben megőszült emberek harca a mozgólépcsővel.

A fenti silány bevezetőre remekül rímelne „az alábbi képeken a mozgólépcső szenvedett vereséget” komment, de magyarázkodás nélkül is bárki elhiheti, hogy ezt bizony nem az esti busszal érkező idősb Kovács Antall, pócsmegyeri nyugdíjazott öntőmunkás vágta haza.

Október 23., avagy a nemzeti ünnep meggyalázása

20071023-1956.png

1956 októberében olyan fiatalok áldozták életüket a hazáért, akik egy eszméért harcoltak. Azokban a napokban mindenki tudta, hogy miért teszi azt, amit tesz.

1956 októberében olyan fiatalok áldozták életüket a hazáért, akik egy eszméért harcoltak. Azokban a napokban mindenki tudta, hogy miért teszi azt, amit tesz.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy azok a fiatalok, akik most 2007 október 23-án, az utcán rohanva, szétszedik a várost, vajon tudják e , hogy miért csinálják?-sajnos a legtöbben nem.

Génekben a rák veszélye

20071004-tumor.jpg

rákos megbetegedésekre hajlamosító genetikai jegyeket vizsgálja az a világviszonylatban is egyedülálló gép, amely a Magyar Onkológiai Intézetben működik.

SOTE - Az egyelőre kísérleti szakaszban tartó vizsgálatokat az Európai Unió úgynevezett Norvég Alapjából nyert félmillió euróból finanszírozzák.

Mániákus harc a megapixelért

20071003-pixel.jpg

Miért jó a sok megapixel? Vagy nem is jó? Ténylegesen növeli a férfi nemiszerv hosszát? Mostanában sokat beszélgetek digitális fotózásról hivatásos fotósokkal és lelkes laikusokkal egyaránt.

Ha a különböző fényképezőgépvázak kerülnek szóba, akkor tényleg a „hány megapixelt tud” kérdést kell feltenni?

Erre természetesen nincs helyes válasz. Tény, hogy fontos, hogy mekkora képet tudunk készíteni az adott géppel, de most őszintén: eddigi életünk folyamán hányszor volt szükségünk arra, hogy A3-asnál nagyobb fotót készítsünk?

Tilos a melltartóreklám

20071002-melltarto.jpg

A push-up melltartók reklámjait és az alakformáló fehérneműk hirdetését is száműzik a kínai hatóságok.

Kína
A társadalomra "veszélyt jelentő" hirdetésekre konkrét példa nem hangzott el, azonban a kínai televíziós csatornák késő este egyre gyakrabban sugároznak olyan tévéboltműsorokat, amelyekben hiányosan öltözött hölgyek jelennek meg, valamint a szexuális teljesítőképesség fokozására alkalmas szerek reklámozása is igen gyakori.

Front vagy reform?

20071001-pride.jpg

A reformlavina elindult, neki egyenest Mária országának, lett is belőle felháborodás. Csendes betelefonálós meg hangos autóborogatós. Sokszor halljuk, hogy a megújulásnak nincs vége. Igaz is, ha már egyszer valamibe úgy isten igazából belekezdtünk...

Megyünk Európába, és a jogszabályalkotók homlokukat törölgetve fogalmaznak, hogy töretlen munkájuknak eredményeképp legyen már eukonform a magyar. Európa szele pedig megint végigsöpörhet az országon: az országgyűlés biztosítani akarja a melegek jogegyenlőségét.

Mosolyok osztálya

20071001-mosoly.jpeg

Kánikulában érkezem a külvárosi utcába. Az épület, amit keresek egy vaskapu és egy hatalmas zöld terület mögé bújt. A madarak hangos csicsergését csak a portás bácsi töri meg, aki rögtön felajánlja segítségét.

Rövid útbaigazítás és máris a régi épület előtt állok. Első benyomásra egy átlagos kőháznak tűnik, de az előtte álló női szobor valamit sejtet jelentőségéről. A gyors szemle után belépek.

Nők a rák ellen - Egészség Hídja

20070930-egeszseghid.jpg

A puncsfagylaltnak öltöztetett bébik nagy száma jelzi, hogy a rózsaszín változatlanul színkódként működik a kisfiúk és kislányok megkülönböztetésénél a másodlagos nemi jellegre vonatkozóan.

Budapest, Roosevelt tér, 10.00-20.00
A mostani trend pedig azt bizonyítja, hogy később is. Ami rózsaszín, az nőknek szól - legyen az ruha, szappan, bicikli vagy híd. Híd? Bizony ám!

Aki ki merte nyitni a száját

20070623-anna.jpg

Az újságírók eltakarításának nagy hagyománya van. Régen meg lehetett oldani bármit cenzúrával, kalodával és bitóval, mert akkor a hivatalos hatalom rendelkezett ezek fölött.

Utána eljött a demokrácia és a modernitás kora, amikor már nem lehet egy piaci tolvaj kezét levágatni, hanem el kell küldeni nevelési tanácsadóhoz az eltévelyedett kiskópét.

Az autóvezetés 10 parancsolata

20070620-autovezetes.jpg

A Vatikán közzétette kedden a gépkocsivezetők tízparancsolatát, amelynek első helyén a "Ne ölj!" ősi tiltása áll.

Vatikán - A vatikáni dokumentumban az a figyelmeztetés is szerepel, hogy az autózás is a bűn egyik forrása lehet.

A barátság

20070607-baratsag.jpg

A barátság úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi...

„A barátság – ez a szent emberi kapocs – úgy oltalmaz a magánytól, a számkivetettségtől, a félelemtől, a mozdulatlanságtól, hogy énünket megkettőzi: két szem – egy látvány; két szív – egy érzés; két hang – egy gondolat; két test – egy lélek.” – mondta valaha Tatiosz.

Agysokk

20070517-xerxes.png

BMF, kollégum, szőke, leányzó, kédés, hozzá, Xexész, szobatárunk, beszélheténk...

BMF kollégum,"szőke" leányzó, kédés hozzá :Ki volt az a Xexész?- Nem a szobatárunk az a fekete hajú lány?! beszélheténk még ilye kérdésekről, például: a Hold ugyanaz, mint Nap, csak éjjel világít! Inkább ne sorolom!

A Hold arcai

20070430-hold.png

Ki ne ismerné a Holdat? Bizonyára mindenki „találkozott” már ezzel az égitesttel, ami esténként feljön az égre, hogy beragyogja éjszakáinkat.

Ki ne ismerné a Holdat? Bizonyára mindenki „találkozott” már ezzel az égitesttel, ami esténként feljön az égre, hogy beragyogja éjszakáinkat.

De vajon hányan vették már a fáradságot ahhoz, hogy vessenek pár alaposabb pillantást is erre a jelenségre? Talán azért, mert annyira természetes már a jelenléte az égen, hogy fel sem tűnik senkinek.

Félelmetes új szolgáltatás: Mosómedve

20070428-mosomedve.jpg

Miért nincsenek fenn a pályázateredmények? Hogyan dolgozik Zsib? Mi a rosseb az a Procyon Lotor? Ha érdeklik a Krétamagazin belső életének titkos mozzanatai, ne habozzon, ismerje meg a Mosómedvét!

Miért nincsenek fenn a pályázateredmények? Hogyan dolgozik Zsib? Mi a rosseb az a Procyon Lotor? Ha érdeklik a Krétamagazin belső életének titkos mozzanatai, ne habozzon, ismerje meg a Mosómedvét, a Kréta kulisszablogját, melynek elkészültét fellációk végtelen sora kísérte. Íme, kellemes szórakozást.

Miért kellett egy belső blogot létrehozni?

A világ az én szememmel

20070427-atlagos_diaklany.png

Milyen a világ egy olyan átlagos diáklány szemével, mint amilyen én is vagyok? Nagy! Én még szinte semmit nem láttam belőle, és nagy részét el sem tudom képzelni.

Hogy milyen a világ egy olyan átlagos diáklány szemével, mint amilyen én is vagyok? Nagy! Én még szinte semmit nem láttam belőle, és nagy részét el sem tudom képzelni. És itt kezdődik a gondom. Mi lehet a felhők fölött? Mi lehet a föld alatt? Mi lehet a levegőben, ami olyanná teszi az életet, amilyen. Mert milyen is?

Elgondolkodtam...

20070418-hegedu.jpg

Évek múltával...

Tizennégy éves vagyok. Általában leköt a tanulás, és a hegedű, amin hat éve játszok. Rohanok mindig, egyfolytában, de élvezem. Mostanában nem törődtem se a rég múlttal, se a távoli jövővel, messze voltak, fényévek távolságával gondoltam rájuk.

Viszont most hogy el kell döntenem, hogy melyik középiskolába szeretnék menni, elgondolkodtam…

Most vállalj gyereket...ha mersz

20070401-ujszulott.png

Eddig sem volt könnyű a gyerekvállalás.De most még inkább megnehezítették.Sorra zárják be a kórházakat,szűnik meg az ellátás, az osztályok.Kevés az orvos, sok a beteg.Kevés az ágy, és még ezt is csökkentik.

A szülés után a kismamákat 2 (igen, ez nem vicc!) nap után kiengedik (miután kiszedték a varratot).Aki császármetszéssel szült, azt is 2 nap után kiengedik (varrattal együtt).

Ez az egész "reform", amit a kormány és az egészségügyi miniszter csinál kész társadalmi katasztrófához fog vezetni.

Április 1.-A bolondok napja

20070401-bolond.png

Április elseje a bolondság napja. Ilyenkor sok minden megengedhető, és az ötletes tréfákon nem illik megsértődni. Azt vajon tudod-e, hogy honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása?

Április elseje a bolondság, a tréfálkozás napja. Ilyenkor sok minden megengedhető, és az ötletes tréfákon nem illik megsértődni. Persze, mindennek van határa. És azt vajon tudod-e, hogy honnan származik az áprilisi tréfálkozás szokása?

Boszorkányság a mai világban

20070401-boszorkany.jpg

A boszorkányság az emberiség legősibb és legautentikusabb vallási rendszere. A sorozatos boszorkányüldözések során követői bújkálni kényszerültek. Az egyistenhívő vallások el akarták törölni őket, ki így, ki úgy. Talán azért is, mert féltek tőlük...

A Wicca - más néven boszorkányság - az emberiség legősibb és legautentikusabb vallási rendszere. A sorozatos boszorkányüldözések során követői bújkálni kényszerültek, mert illegálisnak számított hitük gyakorlása. Az egyistenhívő vallások el akarták törölni őket, ki így, ki úgy. De leginkább erőszakkal. Talán azért is, mert féltek tőlük...

Leszünk-e testvérek?

20070324-testverek.png

Meg fog-e dobbanni valaha is a szívünk, ha a Római Szerződés nevét ejtjük ki a szánkon? Megy-e az Unió szekere – ott bent a fejekben? Amióta az Unió unió, mintha a közösség képe eltűnt volna.

Meg fog-e dobbanni valaha is a szívünk, ha a Római Szerződés nevét ejtjük ki a szánkon? Megy-e az Unió szekere – ott bent a fejekben? Amióta az Unió unió, mintha a közösség képe eltűnt volna. Pedig a gazdasági integráció mellett (előtt?) ez a legfontosabb.

Magyarság

20070115-magyarsag.png

Lehet szidni, nem szeretni,
De becsülettel kell viselni.
Egy a sorsunk, magyarok vagyunk...

Lehet szidni, nem szeretni,
De becsülettel kell viselni.
Egy a sorsunk, magyarok vagyunk,
Minden téren hallatjuk hangunk.

Külső-belső támadások,
Évszázados nagy viszályok.
Régóta hordjuk béklyóinkat,
Mindenhol látják hajóinkat.

Nem vízen futnak, ám sok félét tudnak,
Sokan vannak, és el nem buknak.
Hazánk hírét dicsőbbítik,
S a világot megsegítik.

Pár perc alatt...

20070111-ido-rohan.png

Az utcán nap mint nap lehetünk olyan beszélgetések fültanúja, melyben elhangzik a „rohan az idő” tartalmú közhely. De miért? Ha tudjuk, hogy hamar elszáll az életünk, miért nem használjuk ki azt?

Az utcán nap mint nap lehetünk olyan beszélgetések fültanúja, melyben elhangzik az a bizonyos „rohan az idő” tartalmú közhely. De miért? Ha tudjuk, hogy hamar elszáll az életünk, miért nem használjuk ki azt a kicsit, amink van, miért hagyjuk, hogy csak a végtelen semmi és a nosztalgia uralkodjon felettünk?

Egy halk roppanás

20070101-hit.png

Ez volt a jutalom, mert bízni s remélni mert. Elhitte újra, szép s jó lehet neki. Oly nagy dolgot remélt csupán, mely bűn neki...

Ez volt a jutalom, mert bízni s remélni mert. Elhitte újra, szép s jó lehet neki. Oly nagy dolgot remélt csupán, mely bűn neki, mit nem lett volna szabad. Tiltott dolog számára e érzés, és e szó. De hiába minden tiltás, mert remélt, pedig tudta, hogy nem szabad. S csak remélt, de egyszer csak a remény már lassan halványult.