Belépés
Navigáció
Magazin témák
Bajnokok Ligája
Beckham majdnem sírt a sorsolás után
A 34 éves angol válogatott középpályás, akit a Los Angeles Galaxy most másodszor adott kölcsön a milánóiaknak, főleg a Manchesterben lejátszandó visszavágót várja, hiszen az Old Traffordon töltött tíz évének egyik csúcspontja az volt, amikor 1999-ben a Uniteddel megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A Barca a Gladiátort nézte a döntő előtt.
A Barcelona ezek után szemkápráztató támadójátékot produkálva 2:0-ra legyőzte a Manchester Unitedet szerda este a római Olimpiai Stadionban.
Meccset hallgatni veszélyes
A Leicesteri Egyetem kutatói megállapították, hogy a gólok, a tizenegyesek és a piros lapok elterelik a szurkolók figyelmét, akik ilyenkor kiszámíthatatlanabbul vezetnek. A becslések szerint kétmillió sofőr szenvedhetett már balesetet – vagy úszott meg egyet éppen csak – azért, mert éppen sportközvetítést hallgatott a rádióban.
Az UEFA fellép Drogbáékkal szemben
Maga a Chelsea ellen is fegyelmi eljárást indítottak játékosaik nem megfelelő viselkedése, illetve a szurkolók által hajigált tárgyak miatt. Az UEFA május 29-ig várja a választ, és június 27-én fog foglalkozni az üggyel.
A Kékek elődöntőben elszenvedett vereségéhez a bíró, Tom Hinning Ovrebo ellentmondásos ítéletei is hozzájárultak.
A Wembleyben lesz a 2011-es BL-döntő
A hír várható volt, miután az UEFA korábban elhalasztotta a döntést, mivel időt akart hagyni a brit kormánynak, hogy meghozzák a döntőben pályára lépő játékosok adómentességéről szóló intézkedést.
Két továbbjutó, négy kieső
Már biztos, hogy búcsúzik a Stuttgart, a Dinamo Kijev, a Steaua és a CSZKA Moszkva. Beszámoló a Bajnokok Ligája negyedik fordulójának szerdai mérkőzéseiről.
E csoport
A Liverpoolon a kontinens szeme
A csoport
Magabiztos kezdés a BL-ben
Az előző szezonban – még Róth Kálmán irányítása alatt – a BL-elődöntőjében találkozott a két gárda, akkor kettős győzelemmel léptek tovább Legangerék, akik végül megnyerték a 2006/2007-es kiírást.
Pocsék Inter, remek Barca, ellenállhatatlan Arsenal
Mint ahogy a PL-ben, a BL-ben is 1-0-ra győzött a Manchester. Az Arsenal pedig az utóbbi két év UEFA-kupa-győztesét, a Sevillát tángálta el az Emiratesben.
E csoport
Elkezdődött
A csoport
A Liverpool a BL győztes!
Apró baki történhetett, a fociláz ugyanis elkaphatta a csapat honlapjának programozóit, és egy már elkészült oldalt töltöttek fel a nyitóoldalra. Innen azt is megtudhatjuk, hogy a játékosok, hogyan teljesítettek ma este. Vörös hősök és fociőrült programozók.
Isztambul után Athénban is Milan–Liverpool
A Milan ezzel egyrészt megakadályozta, hogy angol „házidöntő” zárja az idei BL-t, másrészt visszavághat a Liverpoolnak 2005-ért.
Nehéz szülés volt
Robben és Geremi hibázott a Chelseaből. Két év után ismét döntőben a Liverpool. Murinho őrjöngött, Terry megint sírt.
Iszapbirkózás az angol gyepen
Nem sok jóval kecsegtetett a semleges szurkolóknak a Chelsea–Liverpool párharc, ha a 2005-ös találkozásukra gondolunk. Akkor – ugyancsak az elődöntőben – Luis Garcia szerzett egy gólt, ami nem is biztos, hogy áthaladt a gólvonalon. Ez jelentette a Liverpool továbbjutását (később, a döntőben 0-3-ról verte meg a Milant a ’Pool).
Bevehetetlen az álmok színháza
Kevesen lepődtünk meg, amikor Cristiano Ronaldo fejese nyomán már az 5. percben megszületett az első manchesteri gól kedd este az Old Traffordon. Ki más szerezte volna, mint a most futó angol bajnokság játékosának választott portugál.
Egy olasz az angol trió mellett
Van Buyten duplájával 2-2-es iksszel térhetett haza a Bayern München a San Siróból. Játéka az utolsó periódusban meggyőző volt, és szerdán ezt láthattuk újra. A 8. percben Van Bommel jobb oldali beadására Lell érkezett a hosszún, de földre pattintott próbálkozását a kapu torkából rúgta ki Oddo.
Szotyi és Tökmag – Manchester, a farkasokkal táncoló
Nem vitás, hogy Szotyi ült neki vidámabban a meccsnek. Az első mérkőzésen 2-1-re nyert a Roma, lefocizta a Manchestert, igaz, mindezt emberelőnyben (Scholest kiállították). Tökmag ocsmány beszólásokkal próbálta pumpálni magába az önbizalmat.
Még minden nyílt
Természetes egy Roma–Manchester United kaliberű BL-negyeddöntő előtt, hogy nyilatkozatpárbajba bonyolódnak a csapatok. Mindenki megmondta a frankót mindenkinek, és közben mindenki tudta a nagy bölcsességet: a mérkőzés a pályán, és nem szóban dől el.
A Milan elszórakozta, a Liverpool besöpörte
Tavaly a nyolcaddöntőben találkozott a Milan a Bayern Münchennel, akkor 5-2-es összesítéssel estek ki, ezért joggal gondolhatták, hogy itt a reváns ideje.
Akik folytatják…
Bayern München–Real Madrid
Navarro, az orrontó
2-2-es döntetlennel ért véget az Inter–Valencia, a visszavágón tehát egy góllal győznie kellett volna az olasz csapatnak a továbbjutáshoz. Nem jött össze: Adriano sérülése miatt nem léphetett pályára, Ibrahimovics, Crespo és a csereként beálló Cruz pedig impotens maradt.
A balhésok döntöttek
Hazai oldalon Eto’o hisztije, a másikon a Bellamy–Riise páros golfütős afférja volt a rossz előjel. A különbség csak az, hogy a Barca kameruni támadója a keretbe sem került be, míg a Liverpool balhés walesije, illetve a norvég torony a kezdőben kapott helyet, és láss csodát…
Szotyi és Tökmag – öttalálatos
Nem volt kérdés, hogy melyik derbit választja a két jó barát a Bajnokok Ligája keddi nyolcaddöntői közül. A Real Madrid–Bayern München jelentette a forduló rangadóját, annak ellenére is, hogy mindkét csapat hullámvölgyben van.