Belépés
Navigáció
Magazin témák
foci
Továbbjutott a Szeged
Amilyen jól megy a Győrnek a kézilabda Bajnokok Ligájában, olyan gyászosan szerepel a meggyengült FTC. Zsiga Gyula csapata három mérkőzésből hármat vesztett el. Vasárnap délután a dán Viborg látogatott a Népligetbe és vitte el a két pontot. A vendégek szinte végig vezettek a találkozón.
Buzsáky megy, Gera habozik
Vannak magyar játékosok, akik már-már többet játszanak a válogatottban, mint klubcsapatukban. Sajnos Gera Zoltán is lassan közéjük tartozik, hiszen Tony Mowbray, a West Bromwich Albion menedzsere már csak alig-alig ad játéklehetőséget a válogatott csapatkapitányának.
Javított a válogatott
Magyarország - A magyar csapat, amely legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, ezzel több mint négy év után került be újra a legjobb 50-be: legutóbb 2003 augusztusában szintén a 48. volt.
Az élen az argentinokat Brazília és Olaszország válogatottja követi.
Drogba távozni akar
BL - Távozna a Chelsea labdarúgócsapatától Didier Drogba, az együttes elefántcsontparti klasszisa.
Del Piero 2010-ig hosszabbított
Olaszország - Alessandro Del Pierónak hosszas tárgyalások után sikerült megegyeznie a Juventus labdarúgócsapatának vezetőivel, és 2010-ig szerződést hosszabbított a klubbal.
A fiatalok betliztek, a nagyok készülnek
Hazai pályán kapott ki Eb-selejtezőn az U21-es labdarúgó-válogatott a fehéroroszoktól. Várhidi Péter minél több játékosnak szeretne lehetőséget adni.
Megérdemelt vendég siker
Adózás miatt távozhat Ronaldinho
Barcelona - Ronaldinho Gaucho ugyan már többször is kijelentette, hogy jól érzi magát Barcelonában, és esze ágában sincs elhagyni a katalán gárdát, de a spanyol adószabályok hamarosan bekövetkező drasztikus változása keresztülhúzhatja a brazil szupersztár és a gránátvörös-kékek számításait.
BL: fölényes szegedi siker
Szlovénia
Férfi BL, H csoport, 1. forduló:
Velenje (szlovén) - Pick Szeged 17-29 (4-14)
Beckham kölcsönbe?
Ködös Albion
A Bolton Wanderers iráni középpályását, Andranik Tejmuriant a Leicester City venné kölcsön. A Real Zaragoza ismét kölcsönvenné a Manchester United spanyol védőjét, Gerald Piquét.
A Lille OSC védője, Nicolas Plestan 2011-ig meghosszabbította szerződését. Az AC Milan horvát védője, Dario Simic a télen távozhat a klubtól.
Lesz Puskás Ferenc utca
Csak a Kispest - A klub tájékoztatása szerint múlt héten a Fővárosi Közgyűlés hivatalosan is jóváhagyta, hogy az Újtemető utcát, ahol a Bozsik-stadion is található, Puskás Ferenc utcára nevezzék át.
Káosz Londonban
London
Görbiczék verték a franciákat
Győr
Nyugati körkép
A Roma otthon kapott ki 4-1-re az Intertől. A torinói derbin a Juve csak szenvedett.
Anglia
Talma menedzsere vinné a Fradit
Üllői úti fák alatt
A Chelseanél dolgozol? Maradhatsz!
London
Nyugati körkép
Huszti büntetőből lőtt gólt, Klose mesterhármast rúgott. Végre! Volt hétközi forduló, aminek mi nagyon örültünk, mert a sztárok összekapták magukat, és nagyon jó meccseket láthattunk. Összefoglaló a hétközi fordulókról.
Spanyolország
Ronaldinho átigazol?
Barcelona
Angol szakik az Üllői úton
Rieb György viszont szándéknyilatkozatot írt alá McCabe-bel, így biztosra vehető, hogy az új határidő előtt érvényes pályázat érkezik.
Menesztik Murinhót?
London - Az egyik ok a csapat gyenge keddi teljesítménye a Rosenborg ellen, a másik pedig az, hogy elterjedt a hír, miszerint Mourinho már az öltözőben sem tud rendet tartani, és kezdi elveszteni az irányítást a játékosok fölött.
Nincs pánik Milánóban
Milánó
Meg kell beszélni a történteket, de nem kell azonnal pánikba esni! - mondta Galliani. Tizenegy játékosunk volt távol az elmúlt időszakban a válogatottbeli kötelessége miatt. Emiatt nem tudtak a fiúk rendesen edzeni! Ez nem gond, de nehéz ezeket a helyzeteket kezelni! A héten lesz lehetőség a javításra.
Se Robben, se Messi
Spanyolország
Mourinho odaszólt
London
Megint szép volt, fiúk!
Több nagy helyzet maradt ki a bosnyák kapu előtt, de Fülöp Márton reflexeire és a szerencsére is szükség volt, hogy maradjon az 1-0.
Ahogy azt már tegnapelőtt megírtuk, telt ház előtt játszhatott a magyar válogatott a székesfehérvári Sóstói Stadionban. Szerencsére nem bánták meg a magyar nézők, akik kilátogattak a szombat délutáni mérkőzésre.
Börtön vár a Barca sztárjára?
Katalónia
A Pénzügyőr verte az FTC-t
Budapest - A mérkőzést a Zarzycki (Somodi, 46.) - Dizeo, Rédei, Mátyus (Nagy J., 46.), Medgyesi - Diagonescu, Brettschneider (Nagy S.) - Fitos, Vincze (Deme, 60.), Jovánczai (Bartha, 46.) - Ndjodo összeállításban kezdték a zöld-fehérek.
Ronaldinho még mehet Londonba?
London
Az angol Daily Mail követi hétfő óta a sztorit, ami múlt hétvégén kezdődött, amikor a lap szerint Roberto De Assis Moreira Londonba utazott, és felajánlotta öccse játékjogát.
Meghalt Antonio Puerta (22)
Sevilla
A Sevilla-Getafe (4-1) spanyol bajnoki futballmeccs 35. percében esett össze Antonio Puerta. A kétszeres UEFA-kupa győztes baloldali középpályásnak azonnal segítettek a csapattársak, megakadályozták, hogy nyelve hátracsússzon.
Életveszélyben van Puerta
Sevilla
Antonio Puerta, a spanyol élvonalban szereplő Sevilla futballistája a Getafe elleni bajnokin elájult, majd kórházba került.
Hármat is rúgtunk a világbajnoknak!
Geráék ráadásul hátrányból fordítottak. Mondtuk mi, hogy ez a Cannavaro nem is olyan jó játékos...
Az al-Kaida irtaná a focistákat
al-Kaida - A felvétel egy olyan internetes oldalra került fel, amely rendszeresen élteti a nyugatiak elleni terrortámadások elkövetőit, és újabb merényletekre buzdít. A videó felkerült egy rövid időre a YouTube oldalára is.