Belépés
Navigáció
Magazin témák
Sport
Nézettségi rekordot döntött a Super Bowl
A Nielsen Media felmérése szerint a vasárnap rendezett mérkőzést 106,5 millió ember nézte, ez pedig több, mint a 105,97 millió nézővel addig a rekordot tartó M*A*S*H című orvosi sorozat 1983-as záróepizódja.
A korábbi Super Bowl-rekordot a Pittsburgh és az Arizona tavalyi meccse tartotta 98,7 millió nézővel.
Vádat emelnek a pályára rohanó ausztrál ellen
A horvát zászló kockáival díszített pólót viselő férfi közvetlenül azután rohant be a pályára, hogy a játékosok befejezték a mérkőzést. Akkor ment oda Cilichez, amikor az éppen kezet rázni készült a székbíróval.
Ehelyett aztán inkább ő maga rázta meg a horvát teniszező kezét, mielőtt elkapták, és kiterelték volna a stadionból.
Hangsebesség szabadesés közben
Ötven év telt el, amióta az amerikai Joe Kittinger bevonult a sporttörténelembe, miután 31 kilométeres magasságban kiugrott egy ballonból. Sokan próbálták azóta megismételni a teljesítményét, de eddig senkinek sem sikerült.
Összevesztek az öböl nevén
A játékok szaúd-arábiai irányító testülete szerint az iráni szervezők nem fordítottak elegendő figyelmet az aggodalmaikra, különösen ami a logót és az érmeket illeti.
Ezeken a Perzsa-öböl kifejezés szerepel, amit az arab országok, amelyek Arab-öbölnek hívják a tengernek ezt a szegletét, elutasítanak.
Fegyverek az olimpia stadionjaiban
A londoni Metropolitan Police elmondása szerint az elmúlt gazdasági év során több mint 52 tonna fémet gyűjtöttek össze pisztolyokból, késekből és régi kulcsokból.
A hatóság beszámolt róla, hogy az acélt, a vasat és a többi értékes fémet beolvasztották, és építkezéseken használták fel. Az így nyert anyag egy része a Kelet-Londonban található stratfordi olimpiai létesítménybe került.
Beckham majdnem sírt a sorsolás után
A 34 éves angol válogatott középpályás, akit a Los Angeles Galaxy most másodszor adott kölcsön a milánóiaknak, főleg a Manchesterben lejátszandó visszavágót várja, hiszen az Old Traffordon töltött tíz évének egyik csúcspontja az volt, amikor 1999-ben a Uniteddel megnyerte a Bajnokok Ligáját.
A feketeöves Putyin a judoválogatotthoz ajánlkozik
Az 57 éves miniszterelnök szombaton tette a gondosan kidolgozott férfias imidzsét hangsúlyozó ajánlatot egy különleges edzés után, amelyet az állami televízió is közvetített.
Serena Williams büntetése
A büntetést a Nemzetközi Tenisz Szövetség Grand Slam Bizottsága szabta ki. Amennyiben Williams 2010-ben vagy 2011-ben megint súlyosan vét a szabályok ellen valamelyik Grand Slam-versenyen, eltilthatják az amerikai nyílt bajnokságon való részvételtől.
Federer ötödször világelső év végén
A 15-szörös Grand Slam-győztes svájci közelebb került Pete Sampras hat év végi világelsőséggel tartott rekordjához.
„Ez az egyik legnagyobb dolog, amit elértem” – mondta Federer kedden a londoni O2 Arénában, miután Andy Murray felett aratott győzelmével bizonyossá vált, hogy Rafael Nadal előtt fog végezni a ranglistán.
Henry a visszavonulást fontolgatta
A csatár támadások kereszttüzében találta magát az incidenst követően, amely hozzásegítette Franciaországot, hogy a visszavágón kiharcolt döntetlennel elüsse az íreket a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon való részvételtől.
A Premier League visszautasította a glasgow-iakat
Az Old Firmnek nevezett páros szívesen vállalta volna a részvételt, amelynek ötletét a Bolton Wanderers elnöke, Phil Gartside vetette fel egy két csoportból álló, 36-40 fős liga keretében.
Késik a VB vasútja
A Gautrain nevű nagysebességű vasút egyik illetékese elmondta a BBC-nek, hogy a járat legkorábban a világbajnokság kezdete után két héttel állhat forgalomba. Ez komoly csapást jelenthet Dél-Afrika számára, és csökkenti a sikeres rendezés esélyeit.
Százévesek, egy herceg és a Mikulás versenyeztek
Sydneyben több mint 28 000 25 és 101 év közötti sportoló gyűlt össze 95 országból a hetedik Szenior Világjátékokra. A négyévente megrendezett esemény, amely kétszer akkora, mint az olimpia, pusztán a versenyzés örömét szolgálja.
Rögbi és golf az olimpián
Mindkét sportág visszakerüléséről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szavazott pénteken. A rögbi és a golf előtt legutóbb a triatlonból és a taekwondóból lett olimpiai sportág még 2000-ben, Sydneyben.
Henin is visszatérhet
„Azt hiszem, jól döntöttem. Fontos pont ez az életemben” – mondta a 27 éves belga sportolónő kedden a VTM televíziónak. „Az elmúlt 15 hónapban újra tudtam tölteni a fizikai akkumulátoraimat, a szellemi akkumulátoraimat és az érzelmi akkumulátoraimat. A cél az, hogy januárban, Ausztráliában játsszam megint. Az biztos, hogy a 2010-es szezonban fogok visszatérni.”
Lefoglalták Maradona fülbevalóját
Maradona egy észak-olaszországi klinikán adta át a nagyjából 4000 euró értékű fülbevalót.
Az Ansa olasz hírügynökség szerint Maradona 37 millió eurós tartozást halmozott fel Nápolyban, ahol 1984 és 1991 között a helyi labdarúgó-csapat sztárjaként szerepelt.
A klinikára az után látogatott el, hogy az argentin válogatott sorozatban szenvedte el a vereségeket az irányítása alatt.
Clijsters New York-i tündérmeséje
Soha korábban nem fordult elő, hogy az Arthur Ashe stadiont egy 18 hónapos kisgyerek ragadtatta volna el, de ez nem is volt egyszerű hétköznap Flushing Meadowsban.
Vasárnap a szabad kártyával induló belga Clijsters 7/5 6/3-ra legyőzte a tizenéves dán Caroline Wozniackit, ezzel közel három évtized, Evonne Goolagong 1980-as diadala óta az első édesanya lett, aki Grand Slam-versenyt nyert.
Furcsán sikerült Fair Play Nap Kínában
A Kínai Labdarúgó Szövetség (KLSZ), amely szeretné száműzni a ligából az erőszakot és a botrányokat, súlyos büntetéseket osztott ki hét játékosnak és több tisztségviselőnek számos különböző bajnoki mérkőzésen elkövetett vétkekért.
Csók Nadalnak
A spanyol éppen levette a pólóját, és a székéhez tartott, amikor a férfi átkarolta, és egy csókot nyomott az arcára.
A biztonsági személyzet gyorsan eltakarította a rajongót, a mosolygó Nadalt pedig láthatólag egyáltalán nem zavarta meg az incidens.
25 évesen már csajozhat a kínai pingpongozó
A férfi egyes világbajnoka öt évvel ezelőtt megszegte a szervezet szabályait, amikor elkezdett járni válogatottbeli társával, Fan Yinggel.
Aranyérem 50 év után
A nyers modorú, egyenes beszédű Kanokogitól 50 évvel ezelőtt pusztán azért vették el az érmet a YMCA nevű katolikus ifjúsági szervezet versenyén, mert nő volt.
Az erőszak „a futball szégyene”
Gerry Sutcliffe így fogalmazott: „Sokat haladtunk a huliganizmus kezelésében Angliában, és nem térhetünk vissza a 80-as évek sötét napjaihoz.”
A tegnapi verekedésben több száz ember vett részt. A rendőrség 13 embert tartóztatott le. Egy 44 éves férfi stabil állapotban fekszik a kórházban, miután mellkason szúrták.
Bolt 9,4-et futna
A 22 éves sportoló győztes ideje 9,58 másodperc volt, amivel 0,11 másodpercet faragott le a 2008-as pekingi olimpián elért világcsúcsából.
„Szerintem 9,4-nél fog megállni, de sosem lehet tudni” – mondta a jamaikai Bolt. „Nem a világrekordokért futok. Csak dolgozom tovább.”
Női evezős hódította meg az Indiai-óceánt
A 24 éves Sarah Outen áprilisban indult el Ausztrália nyugati partjáról, és hétfő este érkezett meg Mauritius szigetére.
Tömegek sorakoztak föl a köszöntésére, amikor egy helyi csónak a szigetre vezette 124 tengeren eltöltött nap után.
Outen elmondta, hogy „döbbenetes élményben” volt része, és látta az elemeket „minden lehetséges állapotukban”.
Eladó a Tranmere Rovers – az eBay-en
A jelenlegi tulajdonos, Peter Johnson dühösen reagált a hírre.
Johnson nemrég megbízta a Dornoch Capital nevű amerikai céget, hogy találjanak vevőt a klubra, de pénteken azt mondta, döbbenten állapította meg, hogy a Tranmere Rovers hatmillió fontos kikiáltási áron szerepel a weboldalon.
100 az 1-hez adják Federer lányait
Egyetlen nappal azután, hogy Federer felesége, a 31 éves Mirka életet adott a lányoknak, a Ladbrokes fogadóirodánál 100 az 1-hez arányban lehetett fogadni rá, hogy vagy Charlene Riva, vagy Myla Rose megnyeri-e sportág legfontosabb füves pályás bajnokságát.
Vuvuzelától lesz hangos a focivébé
A hangszer folyamatos zümmögése a múlt hónapban szintén Dél-Afrikában rendezett Konföderációs Kupán váltotta ki sokak ellenszenvét. A kommentátorok panaszkodtak, hogy a saját hangjukat sem hallják, a játékosok pedig azt mondták, nem tudnak miatta egymással kommunikálni.
17 éves tengerész rekordja
A 17 éves Zac Sunderland 13 hónap alatt tette meg a 45 000 kilométeres utat, melynek során viharokkal, meghibásodott felszerelésekkel és kalózgyanús egyénekkel is meg kellett küzdenie.
Amikor az Itrepidnek elnevezett 11 méteres jacht megérkezett a kaliforniai Marina Del Rey kikötőjébe több százan éljeneztek.
Beckham pálfordulása
Amikor 2003-ban eligazolt a Manchester Unitedtől, a 34 éves középpályás, aki jelenleg a Los Angeles Galaxy játékosa, azt mondta, soha nem játszana másik angol csapatban.
Zsirkov nem tanult angolul
A 25 éves orosz válogatott játékos, akit a tudósítások szerint a nyugat-londoni klub 18 millió fontért vásárolt meg a CSZKA Moszkvától, elmesélte, hogy Abramovics több mint három évvel ezelőtt mondta már neki, hogy tanuljon angolul, de ő nem fogadta meg a tanácsot.