Belépés
Navigáció
Magazin témák
Bulvár
A szerelem bűzlik!
A szóban forgó Valentin-napi ajándékot egy dél-minnesotai férfi készítette a földjén – a Minnesota állambeli Albert Leatől 20 kilométerre délnyugatra – feleségének, akivel már 37 éve házasok.
Bruce Andersland az Albert Lea Tribune kérdésére válaszolva elárulta, hogy a munkának szerdán látott neki traktorja és a trágya terítésére használt gép segítségével, csütörtökre pedig már végzett is.
Elírták az ország nevét egy chilei érmén
A 2009-es hibával együtt egyéb apróbb malőröket is felfedeztek, ami a pénzverde igazgatójának, illetve az érmék készítéséért felelős helyettesének az állásába került.
A központi bank szerint a több mint egy évvel ezelőtt vert hibás érmék továbbra is felhasználhatók, és forgalomban maradhatnak, bár ha az emberek úgy gondolják, be is válthatják őket.
Az én váram nem lehet az én házam
A 60 éves Robert Fidler két év alatt építette föl álmai otthonát, majd további négy évig élt benne a családjával, hogy így használja ki a helyi szabályok nyújtotta kiskaput.
A törvény egy kitétele szerint az engedély nélkül elkészült épületek jogszerűvé nyilváníttathatnak, ha négy év alatt senki sem emel kifogást a létezésük ellen.
Kirúgták egy szelet sajt miatt
A pincérnőt tavaly márciusban bocsátották el, miután eladott egy hamburgert az egyik munkatársának, aki azután kért még egy szelet sajtot is – az alkalmazott pedig teljesítette a kérést.
A gyorsétterem-hálózat azzal érvelt, hogy a hamburger így sajtburgerré változott, azért pedig már többet kellett volna fizetni.
Veszélyes a szlovák poggyászellenőrzés
Az egyik napilap kedden kinyomtatott két matricát „Veszély! A poggyászt a szlovák rendőrség ellenőrizte!”, illetve „Nem kérek robbanóanyagot a poggyászomba!” felirattal.
Az újság arra szólította fel az utazókat, hogy helyezzék el a matricákat a bőröndjeiken, mielőtt bejelentkeznek a repülőtéren.
Nadrág nélkül a metrón
A 2002-ben New Yorkból útjára indult esemény lényege, hogy a résztvevők csupasz lábakkal vegyülnek el a többi utas között.
A szervezők szerint idén New Yorkban 3000-en dobták le a nadrágot, 16 másik ország 43 városában pedig még többen csatlakoztak.
Az Improv Everywhere nevű csoport szerint a nap célja, hogy „kaotikus és örömteli pillanatokat okozzanak nyilvános helyeken”.
Kínában kilakoltathatják a köpködőket
A Goangzhou önkormányzati épületeiben tanúsított cselekedetek közül büntetendő lehet a nyilvános köpködés, a szabálytalan parkolás, vagy a kerítésen történő ruhaszárítás.
Komolyabb szabálysértés a szemét kihajítása a felső emeletekről, illetve a gyúlékony vagy robbanóanyagok tárolása.
Karácsonyi segítség hajnali négykor
Miután szenteste lefektette két kisgyerekét, az anyuka lement az alagsorba a társasházban, ahol az ő lakásuk is van, és döbbenten állapította meg, hogy az ajándékokat ellopták.
Karácsonyi süti csak saját felelősségre
Egy londoni étteremben arra kérik a vendégeket, hogy írjanak alá egy jogi nyilatkozatot, mielőtt nekilátnak a hagyományos karácsonyi pudingnak. Erre azért van szükség, hogy a tulajdonosokat ne vonhassák felelősségre, ha valaki megsérül az édességben található ezüst talizmánok miatt.
100 évesen karácsonyi ejtőernyős
Aida Mendes azt kérte karácsonyra az unokájától, hogy segítsen megszervezni az ugrást, amellyel bekerül majd a Guinness rekordok könyvébe.
Miután az orvosoktól és családjától megkapta az engedélyt, Mendes azt tervezi, hogy az Amapa nevű északi államban található Macapa városa fölött fog ugrani ezen a hétvégén.
Magyarázkodik a Mikulás-gyalázó
Nathan Grills, a Monash egyetem munkatársa azt mondta, hogy a tanulmány, amelyben a Mikulást a kövérség, a vezetés közbeni ivászat, a gyorshajtás és az egészségtelen életmód hírnökének nevezi, a szabadidejében született, hogy egy kis humorral kapcsolódjon ki.
Vilmos nem veszi át a királynő feladatait
A Mail on Sunday nevű lap arról tudósított, hogy a királynő számos feladatát átadja unokájának.
Az újság szerint az uralkodó életkora miatt igyekszik csökkenteni a rá nehezedő terheket.
A királyi család egyik szóvivője azt mondta a BBC-nek, hogy Vilmos herceg fokozatosan egyre többet vállal magára, de nem létezik olyan terv, amely szerint megkerülnék Vilmos apját, Károly herceget.
A királynő figyelmeztette a lesifotósokat
A királynő ügyvédei emlékeztették a sajtót, hogy tiszteletben kell tartaniuk a királyi család magánéletét, és alkalmazkodniuk kell a saját maguk által vállalt kötelezettségekhez. A fotósokat idén karácsonykor szigorúan szemmel tartják a norfolki Sandringham birtok közelében.
Bezárták a minisztériumi ufóosztályt
A telefonvonalat és az e-mailcímet azért szüntették meg december elsején, mert „honvédelmi szempontból nem hajtott hasznot”, mondták a minisztériumban.
A bejelentésekkel foglalkozó alkalmazottat más posztra helyezték át, amivel évi 44 000 fontot spóroltak meg.
Lamborghinit törtek az olasz rendőrök
A baleset az észak-olaszországi Cremona közelében történt, ahol az autót egy diákoknak szóló állásbörzén állították ki.
A jelentések szerint az autó megpördült, amikor megpróbálta elkerülni az ütközést egy a sávjába áttérő másik jármű elől, emiatt azonban két parkoló kocsiba csapódott. A Lamborghini a karambol következtében totálkárosra törött.
Meghalt a világ legidősebb birkája
A Lucky névre hallgató birka 2007-ben döntötte meg a Guinness-rekordot, és szülővarosában, a Melbourne közelében található Lake Bolacban valódi hírességnek számított.
A juh pénteken pusztult el a farmon, ahol kisbárányként rátaláltak, mondta a tulajdonos, Delrae Westgarth.
Luckyt születésétől fogva emberek nevelték, mivel anyja magára hagyta. Neki magának később 35 utódja született.
Lincoln levele egy kisfiúnak
George Patten újságíróként dolgozó édesapja társaságában találkozott az Egyesült Államok akkori vezetőjével.
Az USA 16. elnöke 1861-ben írta meg a levelet, miután a fiút hitetlenkedő osztálytársai gúnyolni kezdték.
A kézzel írt és szignált levél, amelyet két héttel a beiktatási ünnepség után kézbesítettek, megerősíti, hogy Lincoln találkozott a fiúval.
Whiskyt ásnak az Antarktiszon
A munkások két rekesznyi McKinlay whiskyt keresnek, amelyeket a brit sarkkutató, Sir Ernest Shackleton szállíttatott az Antarktiszra egy 1909-es expedíció kedvéért, amelyre végül nem került sor.
A McKinlay & Co. jelenlegi tulajdonosa, a Whyte &Mackay mintát szeretne venni a 100 éves whiskyből, hogy különböző vizsgálatok után eldöntsék, újra bevezessék-e az azóta a piacról kivont márkát.
Fura rekordok a világ körül
Az új rekordot Singh Londonban állította fel a Guinness Világrekordok Napján, amikor is a szervezők szerint világszerte több ezer ember próbálkozott meg különféle bizarr rekordok felállításával.
Singh számára a mostani eredmény kárpótlást is jelenthet az őt 2007-ben ért csalódás miatt, amikor is nem sikerült elég messzire húznia egy emeletes buszt a fülével.
Golyóstollal a királynő előtt
A Nyugat-Walesben lévő Machynllethben élő 49 éves William Lloyd Williams azért ment az uralkodó londoni rezidenciájának számító Buckingham palotába, hogy a húsiparnak tett szolgálataiért átvegyen egy magas állami kitüntetést.
A hentes a ceremónia idejére lemondott megszokott kalapjáról és kötényéről, de úgy érezte, nem lehet meg golyóstolla nélkül.
Különös maláj házasság
Az állam családi és egészségügyi bizottságának elnöke, Wand Ubaidah Omar azt mondta, a törvényhozóknak jutalmat kéne kapniuk, ha növelnék „feleségkvótájukat”.
„Kvóta alatt azt értem, hogy több nőt kéne feleségül venniük” – magyarázta Ubaidah Omar, a maláj parlament egyik női tagja a Star című újság csütörtöki száma szerint.
Merész csempész Norvégiában
A 22 éves norvég férfit rutinellenőrzés céljából állították meg a vámosok Kristiansandban, miután kompon megérkezett Dániából, számolt be róla a Faedrelandsvennen című napilap.
A vámosok először a tarantulát találták meg, majd úgy döntöttek, hogy teljes motozást végeznek. Hamarosan előkerült a ragasztószalaggal a felsőtestére erősített 14 zokni, mindegyikben egy kígyóval.
Naponta hússzor káromkodnak a mexikóiak
A Consulta Mitofsky nevű közvélemény-kutató cég által, ezer felnőtt részvételével készített felmérés eredménye szerint minden tizedik mexikói állítja magáról, hogy egyáltalán nem káromkodik.
A felsőbb osztályokba tartozók több káromkodásról számolnak be, mint a szegények, a déli, főleg indiánok lakta országrészben pedig lényegesen kevesebb csúnya szó, hangzik el, mint északon.
Marge Simpson a Playboy címlapján
Marge Simpson, aki ízlésesen egy Playboy-nyuszi mögé rejti bájait, az első rajzfilmfigura, aki megjelenik a nevezetes férfimagazinban – olyan elődök nyomába lépve ezzel, mint Marilyn Monroe vagy Cindy Crawford.
15 000 talált euró az iskolában
A négy 10 és 13 év közötti gyerek (két fiú és két lány) egy piszkos barna borítékban talált rá a pénzre, miközben kedd reggel frankfurti iskolájukba tartottak.
A nagyjából 15 000 eurónyi összeget szétosztották a játszótéren a barátaik között, egyikük azonban később aggódni kezdett, és elmondta a tanároknak, mi történt. Ezután mindenkinek vissza kellett adnia a pénzt.
Nem adhatja el a brit lány a nagyit az eBay-en
Zoe Pemberton írt egy könnyed hirdetési szöveget, amelyben 61 éves nagymamáját, a Délkelet-Angliában lévő Clactonban élő Marion Goodallt kínálta eladásra, de az eBay visszautasította, mivel emberek árverésre bocsátása ellenkezik a szabályokkal.
Maffiakrokodilt fogtak Olaszországban
A hüllő 1,7 méter hosszú és 40kilogrammot nyom. A rendőrök akkor találtak rá, amikor fegyvereket kerestek a Caserta nevű dél-olaszországi városban élő férfi otthonában.
A krokodilt a teraszon tartották, és élő nyulakkal etették a szomszédok szeme láttára, mondta a rendőrség.
A maffiafőnökséggel gyanúsított férfi ellen most illegális állattartás miatt is vádat emeltek.
Focipályán barátkozik a Puma és az Adidas
A két céget 1948-ban alapították, miután Rudolf és Adolf Dassler összevesztek egymással a második világháború alatt, és felosztották közös vállalkozásukat – amely korábban többek között a legendás amerikai sprinter, Jesse Owens cipőit is szállította.
Ingyen repülhet a gépen született baba
Az AirAsiánál elmondták, hogy a 31 éves Liew Siaw Hsia szerdán kezdett vajúdni a Malajzia északi szigetéről, Penangról a Borneó szigetén fekvő Kuchingba tartó járat fedélzetén.
A repülőgép azonnal a maláj főváros, Kuala Lumpur felé fordult, de a baba közvetlenül a leszállás előtt megszületett egy a járaton utazó orvos segítségével, akinek a légikísérők asszisztáltak.
A galamb gyorsabb, mint a szélessáv
Egy durbani számítástechnikai cég versenyt hirdetett egy 4 gigabájtos pendrájvval felszerelt 11 hónapos galamb, illetve az ország legnagyobb internetszolgáltatójának, a Telkomnak az ADSL szolgáltatása között.
Winston, a galamb két óra alatt vitte el az adatokat 100 kilométeres távolságra – ugyanennyi idő alatt, az ADSL csak az adatok 4 százalékát továbbította.