Most itt vagyFranciaország

Franciaország

A Louvre visszaad öt freskót Egyiptomnak

Franciaország átadott Egyiptomnak öt vitatott freskótöredéket, amelyeket mostanáig a párizsi Louvre-ban őriztek.

Az egyik kőlapot, azaz sztélét Nicolas Sarkozy francia elnök személyesen adta át egyiptomi kollégájának, Hoszni Mubaraknak, aki Párizsba látogatott.

Az egyiptomiak régóta követelték, hogy a fáraók korából fennmaradt töredékeket juttassák vissza hazájukba, és még meg is szakították a kapcsolatot a Louvre-ral.

Híres borok árverése

Kalapács alá kerülnek a La Tour d’Argent nevű francia étterem pincéjének borai – az árverés nem mindennapi, hiszen a világ egyik legnevezetesebb pincéjéről van szó.

Összesen 18 000 palackot – köztük Cognacból, Champagne-ból és Burgundiából származó borokat – fognak elárverezni.

Az étteremben legalább egymillió eurós bevételre számítanak, amiből meg kívánják újítani a pince kínálatát, illetve biztosítani igyekeznek, hogy megtarthassák a Michelin-csillagaikat.

A borlista jelenleg 400 oldal hosszú, és nem kevesebb mint 15 000 féle italt tartalmaz.

Henry a visszavonulást fontolgatta

Thierry Henry még arra is gondolt, hogy lemondja a francia válogatottságot, miután a múlt heti világbajnoki selejtezőn hazája az ő kezezése segítségével ejtette ki az Ír Köztársaság csapatát.

A csatár támadások kereszttüzében találta magát az incidenst követően, amely hozzásegítette Franciaországot, hogy a visszavágón kiharcolt döntetlennel elüsse az íreket a jövő évi dél-afrikai világbajnokságon való részvételtől.

Sarkozy magassága foglalkoztatja a franciákat

20090908-sarkozy-sarok.jpg

Franciaországban egyre hevesebb viták folynak arról, mi mindent megtettek Nicolas Sarkozy emberei, hogy az elnök alacsonyságát leplezzék.

Egy belga tévétudósítás szerint egy Sarkozy által meglátogatott gyár dolgozója elismerte, hogy azért neki kellett az elnök mögé állnia, mert ő nem volt magasabb nála. Később más munkások is ugyanerről számoltak be.

Az elnök hivatala mindazonáltal tagadja a vádakat. Az Elysée palota szóvivője szerint az egész „abszurd és groteszk”.

Piros lapot a köpködőknek!

20090826-kopes-foci.jpg

Annak érdekében, hogy megállítsa a sertésinfluenza terjedését, egy francia kisváros polgármestere kedden betiltotta a köpködést, és levelet írt a labdarúgás vezetőinek azt követelve, hogy azokat a játékosokat, akik köpnek, állítsák ki.

„Ezennel elrendelem, hogy jelen pillanattól fogva az általam irányított körzetben a közterületeken való köpés tiltassék be” – deklarálta Christophe Rouillon, az észak-franciaországi Le Mans közelében fekvő Coulaines polgármestere.

A francia turisták a legrosszabbak

20090710-francia-turistak.jpg

A legrosszabb turisták a világon a franciák, mivel nem beszélnek idegen nyelveket, a fogukhoz verik a garast, és arrogánsak, derül ki egy, a világ számos pontján működő 4500 hotel tulajdonosának részvételével készült felmérésből.

A felmérést az Expedia internetes utazási iroda megbízásából a TNS Infratest nevű cég végezte, és kiderült belőle, hogy a franciák sehol nem beszélik a helyi nyelvet, és gorombán viselkednek.

Krokodil egy francia tóban?

20090623-francia-krokodil.jpg

Kelet-Franciaországban a hatóságok arra készülnek, hogy leeresszenek egy falusi tavat, mivel valószínűleg csak így foghatják el az állítólag ott bujkáló krokodilt.

A Vosges nevű régió Xertigny nevű falucskájának közelében lévő kis tóban rendőrök és tűzoltók vették észre a másfél méteres hüllőt, azonban az azóta eltelt időben hiába próbáltak újabb bizonyítékot találni a létezésére.

Obama ételkóstolóval utazik

20090607-obama-etelkostolo.jpg

Egy amerikai előkóstoló megkóstolta az amerikai elnök számára készített ételt, mielőtt azt felszolgálták volna Obamának egy francia étteremben.

„Van egy emberük, aki megkóstolja az ételt” – mondta Gabriel de Carvalho, aki pincérként dolgozik a La Fontaine de Mars nevű étterembn, ahová Barack Obama szombaton vacsorázni érkezett a családjával.

„Először nem esett valami jól a szakácsoknak, de az illető nagyon kedves és nyugodt volt, úgyhogy végül minden jól alakult”- nyilatkozta az Itele hírcsatornának.

Tour de France elítélteknek

20090605-tour-de-bortonfrance.jpg

Csütörtökön több tucat börtönbüntetését töltő bűnöző vágott neki őreikkel együtt egy igazán különleges Tour de France kerékpárversenynek, amelyet külön az ő számukra rendeztek azzal a céllal, hogy felkészítsék őket a börtönön kívüli életre.

A bebörtönzött kerékpárosoknak együtt kell maradniuk, így senki nem hagyhatja maga mögött a mezőnyt a most először megrendezett, 15 szakaszból álló versenyen, melynek során a résztvevők összesen 2300 kilométert tesznek meg az észak-franciaországi Villeneuve d’Ascqtól a párizsi célig, ahová június 18-án érkeznek meg.

Botrány egy francia iskolában

20090524-biciklik.jpg

Féltucatnyi rendőr tartóztatott le iskolájuk előtt egy hat- és egy tízéves francia fiút, akiket aztán két órán keresztül faggattak biciklilopásokkal kapcsolatban, hatalmas felzúdulást váltva ki ezzel.

Politikusok, tanárok és szülők adtak hangot véleményüknek, miszerint a dél-franciaországi Floriac kerület rendőrei túlreagálták az esetet, de az illetékesek váltig állítják, hogy helyesen jártak el.

Francia puszi Obamának

20090405-obamapuszi.jpg

Egy francia diák, aki puszit adott Barack Obamának, amikor az pénteken az őt váró lelkes tömeg tagjait üdvözölte, elmondta, hogy az eleinte vonakodó amerikai elnököt házigazdájának, Nicolas Sarkozynek kellett rávennie, hogy fogadja el a gesztust.

Cecilia Dervogne, aki a Strasbourgi Egyetem diákja, ott volt az elnök és felesége Michelle üdvözlésére odasereglett tömegben, amikor a pár a kelet-franciaországi városba érkezett a NATO vezetőinek csúcstalálkozójára.

A párizsi érsek „az év macsója”

20090307-parizsi-ersek.jpg

Egy francia feminista csoport pénteken Párizs érsekének ítélte oda „az év macsója” díjat azért a megjegyzéséért, miszerint a nőknek nem csak szoknya kell, de az is, hogy legyen valami a füleik között.

A Chiennes de garde (Őrszukák) Franciaország egyik leghangosabb, a nők dolgaival foglalkozó csoportja, két nappal a nemzetközi nőnap előtt jelentette be, mely férfiaktól származó megjegyzéseket találták sértőnek a nőkre nézve.

Házi feladat onlájn

20090304-hazi-feladat.jpg

„Nem tudod megcsinálni? Majd mi segítünk!” – mondja egy új francia internetes oldal, amelyiken gyerekek megfizethetnek idősebb diákokat, hogy oldják meg a házi feladataikat.

A faismesdevoirs.com-on a gyerekeknek öt eurót kell fizetniük egy egyszerű matekpélda megoldásáért, míg egy teljes tanév végi előadás összeállítása diákkal és jegyzetekkel együtt 80 euróba kerül.

Nem tiltották be A nyomorultak folytatásait

20081221-victor-hugo.jpg

Egy párizsi fellebbviteli bíróság pénteken megóvta a két folytatást, amelyek Victor Hugo nevezetes, a francia forradalom idején játszódó regényének, A nyomorultak-nak a folytatásaként készültek, hiába szerették volna ezt elérni a szerző örökösei.

Hét évvel ezelőtt a kortárs regényíró, Francois Ceresa kiadta két folytatását az elismert 19. századi klasszikusnak, amelynek alapján színpadi musical és legalább két film is született. Hugo családja, többek között az író ükunokája, Pierre Hugo tiltakoztak a Cosette és az illúziók kora, illetve a Marius, avagy a szökevény megjelenése ellen.

A franciák szerint nekik kell a legnagyobb óvszer

20081206-ovszer.jpg

A franciák azt mondják, nekik van szükségük a legnagyobb óvszerre Európában, míg a görögök megelégszenek lényegesen kisebbekkel is – legalábbis egy óvszerekkel kapcsolatos tanácsadással foglalkozó német szervezet által készített, egész Európát felölelő tanulmány szerint.

A singeni székhelyű Óvszer Tanácsadási Intézet nevéhez fűződő tanulmány elkészülte során 10 500 férfit kértek meg 25 országban, hogy mérjék meg a péniszüket, és a méretet írják be egy adatbázisba.

A francia szurkolók kifütyülték a himnuszukat

20081015-tuneziai-szurkolok.jpg

Franciaországban ezentúl azonnal lefújják a labdarúgó-mérkőzéseket, ha a nézők hangoskodni kezdenek a franca himnusz alatt, mondja az ország sportminisztere. Roselyne Bachelot azután nyilatkozott, hogy a keddi Tunézia elleni barátságos mérkőzésen aratott győzelem során a közönség fütyülni kezdett, amikor megszólalt a nemzeti himnusz.

„Bármely mérkőzést, amelyen kifütyülik a nemzeti himnuszt, azonnal le kell állítani” – mondta a miniszterasszony.

Franciaországot is vádolják Ruandában

20080806-ruanda.jpg

Ruanda azzal vádolta meg Franciaországot, hogy aktív szerepet játszott az 1994-es népirtásban, amikor körülbelül 800 000 ember halt meg az afrikai országban. Egy független ruandai bizottság szerint a franciák tisztában voltak vele, hogy népirtás készül, és még segítettek is kiképezni a hutu nemzetiségű milicistákat.

A jelentés szerint Franciaország közvetlenül is részt vett a mészárlásban, és 33 magas rangú katonai vezetőt kéne perbe fogni emiatt. Közöttük van a néhai elnök, Francois Mitterand és az akkori miniszterelnök, Edouard Balladur. A ruandaiak két későbbi miniszterelnököt, az akkori külügyminisztert, Alain Juppét és segítőjét, Dominque de Villepint is vádojék.

Francia törvény az anorexia ellen

20080419-anorexia.jpg

Egy francia javaslat, miszerint törvényen kívül kéne helyezni azokat a weboldalakat és blogokat, amelyek arra bíztatják a fiatal lányokat, hogy legyenek természetellenesen soványak, heves vitákat váltott ki divatguruk, egészségügyi szakértők és politikusok között.

A héten elfogadott törvényjavaslat értelmében akár hároméves börtönbüntetést is ki lehetne szabni azokra, aki weboldalakon, magazinokban vagy hirdetésekben bátorítják az anorexiát vagy az extrém soványságot.

Franciaországban kevesebb lesz az atomfegyver

20080326-sarkozy.png

Nicolas Sarkozy elnök bejelentette, hogy Franciaország csökkenti atomfegyvereinek számát.

Sarkozy azt mondta, miután a rakéták száma 300 alá csökken, Franciaországban fele annyi nukleáris robbanófej marad, mint a hidegháború idején meglévő maximum. Azt is hozzátette azonban, hogy az országban meg kell maradnia a nukleáris elrettentő erőnek, mivel ez a legjobb „életbiztosítás”.

Elvált a francia elnöki pár

20071018-elvaltak.jpg

Nicolas Sarkozy francia elnök és felesége, Cecilia „kölcsönös megegyezéssel” elváltak az Elysée Palota sajtóközleménye szerint.

Franciaország - Az elnöki hivatal szerint egy ügyvéd tette véglegessé a szakítást, és „nem akadtak problémák, mindenben sikerült konfliktus nélkül megegyezni”.

Az elnöki pár válásáról már hónapok óta jelentek meg találgatások a sajtóban, hiszen a médiáknak is feltűnt, hogy Cecilia Sarkozy sosem jelenik meg férje oldalán.

Gratulációk Sarkozynek

20070507-sarkozy.jpg

Az Európai Unió és az Egyesült Államok gratulált elsőként vasárnap este a franciaországi választások győztesének, Nicolas Sarkozynek, aki a várakozások szerint szorosabbra kívánja fűzni a kapcsolatot Washingtonnal.

Sárközy vezet Franciaországban

20070422-sarkozy.jpg

A konzervatívok vezére, Nicolas Sárközy végzett elsőként a francia elnökválasztás nyitófordulójában vasárnap. A második fordulóban mindazonáltal még egyszer meg kell mérkőznie szocialista riválisával, Segolene Royallal.

Az első fordulóban a szavazók majdnem rekordot döntöttek, olyan nagy arányban vettek részt a választáson. Sárközy a szavazatok körülbelül 30 százalékát kapta, őt követi Royal 26 százalékkal. Május 6-án izgalmas második forduló várható.

Franciaországban megkezdődött a hivatalos kampány

20070409-segolene-royal.png

Segolene Royal, aki sikeresen osztja meg energiáit családja és a karrierje között, négy gyermek anyjaként szólítja meg a választókat. Konzervatív versenytársa, Sarkozy bátor reformerként igyekszik feltűnni, aki szakítani akar a múlt politikájával.

Franciaország szocialista elnökjelöltje, Segolene Royal négy gyermek anyjaként szólítja meg a választókat, aki sikeresen osztja meg energiáit családja és a karrierje között. Konzervatív versenytársa, Nicolas Sarkozy bátor reformerként igyekszik feltűnni, aki mindenképpen szakítani akar a múlt politikájával.